A mai napon 8 órakor kezdődik az MTV 1-es csatornáján és a Duna World-ön az Eurovíziós Dalfesztivál első hazai elődöntője, ahol 10 versenyző küzd a szakmai zsűri és a közönség szavazataiért. A tét Magyarország képviselete Európa közszolgálati adóinak zenei versenyén. Most egy rövid – nem teljes – cikk erejéig lássuk miről is szól ez a verseny.
Botrányoktól nem mentesen indul A Dal című műsor az M1-en, ahol 3 héten keresztül, 3 élő adás folyamán keresi a közszolgálati tévé azt az előadót vagy együttest, aki a hazai színekben indul az Eurovízión. Míg az egyik oldalról (a szervezők részéről főleg) a korábbi előadók sikereire világítanak rá, azaz arra, hogy Celin Dion és az Abba is itt indult el a világhírnév felé, addig mások éppen azt emlegetik fel, hogy ez a show nem más, mint egy giccsparádé, ami már nem tud kitermelni új világsztárokat.
Tény, hogy az utóbbi időben már nem azon van a hangsúly, hogy melyik ország tudja a legszínvonalasabb dalokat megmutatni a kontinensnek, hanem azon, hogy ki az, aki a legnagyobb „csinnadrattával” felszerelve tud őrjöngeni.
Sajnos vagy nem sajnos, de az én személyes kedvencem is éppen egy, a nem éppen legigényesebb előadók közül került ki (annyira rossz, hogy már jó effektus?)... :))
Ukrajna: Verka Serduchka (2007)
Nekünk, magyaroknak azonban ez, ha tetszik, ha nem egy nagy lehetőség. Több tíz millió ember előtt énekelni nem adatik meg mindenkinek a hazai előadók közül és ez látszik is azon, hogy nagyon intenzíven kampányolnak maguknak a versenyzők. Nagyon ki akarnak jutni Bakuba az énekesek.
Az elődöntőbe beválogatott dalok és előadójuk listája (ABC sorrendben)
Előadó | Zene/Szöveg: Cím |
Anti Fitness Club | Molnár Tamás: Lesz, Ami Lesz |
Bebe and the Change | Vigh Arnold/Zsedényi Dániel: Fans Will Be Friends |
Caramel | Molnár Ferenc Caramel: Vízió |
Compact Disco | Pál Gábor, Sándor Attila, Walkó Csaba, Behnam Lotfi: Sound Of Our Hearts |
Dancs Annamari | Dancs Annamari: Feel |
Fábián Juli & Zoohacker | Palásti Kovács Zoltán / Fábián Julianna: Like A Child |
Gallusz Niki-Vizy Márton | Vizy Márton/Vigh Kristóf: Európa, Egy A Szívünk |
Gyurcsik Tibor | Szabó Zé/Johnny K. Palmer: Back In Place |
Heinz Gabi | Naughty Monkeys: Learning To Let Go |
Kállay-Saunders András | Kállay-Saunders András, Szakos Krisztián, Burai Krisztián/Kállay-Saunders András: I Love You |
Király Linda & Ben & Viktor | Pras Michel, Roy Hamilton, Linda Király: Untried |
Kiss Gina | Jónás Barnabás/Kiss Gina: Chasing Dreams |
Kökény Attila-Bencsik Tamara | Krajczár Péter, Pacsai Márk, Tabár István, Kökény Attila: Állítsd Meg Az Időt |
Monsoon | Vödrös Márton/Johnny K. Palmer: Dance |
Pély Barna-Pál Eszter-Pál István “Szalonna” | Pély Barna, Pál Eszter, Pál István/Fecske András István, Pély Barna: Open Your Heart |
Puskás Péter | Molnár Gábor: Csillagok |
Sophistic | Krajczár Péter/Juhász Orsolya, Rozman Alexandra, Schilling Kolos: Yeah OK! |
Tolvai Renáta | Krajczár Péter, Pacsai Márk, Tabár István: Élek A Szemeidben |
Tóth Gabi | Szabó Zé/Molnár Tamás : Nem Kell Végszó |
Veres Mónika “Nika” | Molnár Imre, Chris Landon/Taryn Murphy: This Love |
Az első körben az MTVA közel 200 jelentkezőből 20-at választott ki. Nekik 2 szombaton 10-10-es lebontásban kell elénekelniük műveiket, majd onnan 4-4 versenyző továbbjut a döntőbe. A zsűri és a nézők szavazata egyaránt fontos. Miután kiderült a 20 induló sorra jöttek a botrányok, miszerint pl.: Bebét és bandáját kizárták az indulási feltételek megsértése miatt, valamint plágiummal is gyanúsítottak egy versenyzőt (mj.: csak a példát követi, nem?).
Főpróba
Idén az előadók jelentős része a TV2 tehetségkutatójából, a Megasztárból került ki. Média történetileg érdekes lehet, hogy éppen a tavalyi X-Faktoros induló lesz az, aki értékelni fogja a Megasztáros versenyzőket.
Holnap, az első adás ismeretében egy jóval hosszabb személyes értékelőt olvashattok majd az esti első elődöntőről tőlem. Érdemes lesz figyelni a blogot! :)
J91 cikke
Utolsó kommentek