Érthetetlen zsűrivel és megmagyarázhatatlanul amatőr bakikkal indult az MTVA csoport legnagyobb csatornáján, az M1-en tegnap este az Eurovízió magyar képviselőjének kiválasztásának első selejtező adása. Kellemes díszlet, sorozatos hibák és tökéletes termékelhelyezés. Ezekkel tudnám a legjobban jellemezni a tegnap leadott A Dal c. műsort. A következőkben a véleményemet olvashatjátok el a show-ról.
A műsor két házigazdája Kapócs Zsóka és Gundel Takács Gábor volt. Míg utóbbi a tőle megszokott profizmussal vezette fel az énekesek és a zsűri szavait, addig a műsorvezetői szerepkörben kevésbé jártas (vagy csak számomra nem ismeretes onnan) színésznő, Zsóka is majdnem teljesen felnőtt a feladatra, csak egy két meglepő kérdése volt (pl.: Carameltől csak azért is megkérdezte, miért ez a címe a dalának, mikor már a bemutatkozó kisfilmje is erről szólt). A műsor arculata, színpadképe kellemes, modern hatású volt, azonban a kisfilmek esetében nem sikerült mindig a legjobbat kihoznia a stábnak az énekesekből és a zsűriből.
A zsűri munkásságának bemutatása nagyon „viccesre” sikerült. Majd’ mindenkitől elhangzott, hogy mi a fontos a keresendő dalban és persze sikerült úgy összevágni a gondolatokat, hogy a hangsúlyok vagy totál elvesztek, vagy éppen nevetségesek voltak. Mindenesetre a négytagú zsűri személyei tekintetében nem volt nagy meglepetés. Csiszár Jenő a Szeretlek Magyarország óta meghatározó eleme a köztévének (habár nekem a stílusa és éppen az orgánuma miatt hihetetlenül zavaró) valamint Wolf Kati tavalyi induló és Rakonczai Viktor zeneszerző - énekes szerepeltetése sem számít meglepetésnek, azonban én nem értettem mit keres a zsűriben az M1/M2 intendánsa, Rákay Philip.
Azonban egy valami nagyon látszott: a dalok (énekesek) sorrendje már régen megvolt a zsűritagoknál, így az első három helyet akár versenyzés nélkül is kiadhatták volna a versenyzők közül (persze ezzel nem azt mondom, hogy rossz a sorrend, mert nem, de ez így felesleges felhajtás volt). Már mindenki régen eldöntötte, hogy ki számára a kedvenc és kinek fogja a 9 és a 10 pontot adni. Másod sorban több logikátlan pontozás volt, és itt főleg Csiszár „én nagyon tudom, mi megy a mai nemzetközi szintű kereskedelmi rádiókban, de azért olyanra is szavazok, ami nem oda való” Jenőre gondolok. Egyrészt nem érdekelte az egész. Ezzel semmi gond, nem muszáj ott ülnie, de akkor minek vállalta (ja, de persze, hisz ez a szkeptikus hozzáállás az ESC-re, míg mondjuk a többiekből áradó túlzott felértékelése az Eurovíziónak mégsem volt nekem annyira zavaró). Ami neki nem tetszett azt már-már megalázónak ható hallgatással és fintorral jelezte, míg másoknál ellentétes magyarázkodásba esett. Egyrészt percekig bírta magyarázni, hogy ő rádiós füllel hallgatott egy-egy előadást, de másoknál inkább úgy érezte, hogy a saját preferenciáját kell figyelembe vennie. Na, akkor melyik is kell az Eurovízióra? A zenés show másik meglepetése Wolf Kati volt a számomra, aki valami szigorú, tapasztalt díva szerepet vett fel. Ő már volt Eurovízión, ő tudja, vagy mégsem? Ruzsa Magdi óta csak ő jutott be a döntőbe, de az ottani hamiskás – egy helyben állós szereplése mégse akkora siker sztori, hogy ezzel a háta mögött olyan tapasztaltnak és elismert énekesnőnek tartsa magát – szerintem. Sok esetben azonban inkább mégis az ő véleményével tudtam a legjobban azonosulni a tévé előtt. A másik két zsűritagról nem tudok mondani semmit. Semmi extra nem maradt meg nekem róluk.
A Dal elemzésének többi része a tovább mögött.
Wolf Katihoz tartozik egyébként a műsor legszebb termékelhelyezés sikere. Szegény annyit bénázott a pontozást szolgáló táblagéppel, hogy már az is felfigyelt rá, aki ezeket szisztematikusan kizárja magából. Ennyit még Balázs Klári sem szerencsétlenkedett azzal a tablet-tel A nagy duett alatt összesen.
Az énekesek egyébként eléggé vegyes felhozatalú dalokkal készültek. Elsőként Bencsik Tamara és Kökény Attila énekelt egy kellemesebb, de nem elég erős dalt, amihez a koreográfiát meg sem próbáltak hozni. A második, Kállay Saunders András produkcióját, hasonlóan a zsűrihez, én is el tudtam volna képzelni a döntőben, még akkor is, ha a végén egy fantasztikusan hatásvadász gesztussal is zárta le azt. (Egyébként ez volt az a dal szerintem, amiben, ha lett volna katarzis a közepén, vagy legalább egy nagyobb „üvöltés” akkor majd’ biztosan bejuthatott volna a döntőbe). A következőben Pély Barna énekelt Pál Eszterrel és Pál István, “Szalonna”-val, ami szerintem érthetetlenül jó „kritikát” kapott, majd utána Dancs Annamari lépett a színpadra. Utóbbit annyira leszólta a zsűri, hogy felmerült bennem a kérdés, hogy ha már az előválogatón se tetszett nekik, akkor miért került be a 20-ba? Ennyire rossz volt a többi 150 dal? Az énekesnő egyébként a nagyon rossz kritikát viszonylag jól viselte, egészen a backstage-ig, ahol Kapócs Zsókának már egy hosszabb „ki is vagyok én?” anekdótát mesélt el, mintegy bizonyítani, hogy ő tud.
Innentől két nagyon erős és tényleg jó produkció lépett a színpadra, amik egyébként nem tipikus Eurovíziós dalok szerintem. Heincz Gábor dalát - ami egyébként egy az egyben Travie McCoy & Bruno Mars Billionare c. számára emlékeztet engem - a Compact Disco Coldplayre hajazó dala követte (mindkettő tovább is jutott a nemzeti döntőbe).
Krisz Rudi hirtelen bejutott, valamint Gallusz Niki és Vizy Márton dalát nem tudom értékelni. Utóbbi annyira giccses volt a számomra, hogy majdnem szivárványt böfögtem a végén. Nem is csoda, hiszen kétszer kellett meghallgatni… Erről a végén.
A műsor végén Tóth Gabi őrült meg és Molnár Ferenc „Caramel” adott elő egy nagyon jó kis dalt. Mindkettő tovább is jutott: Gabi a közönség, Caramel pedig a zsűri által.
A műsor nem volt mentes hibáktól.
Az M1 nagyon fel próbált nőni a nagyok tehetség kutatóihoz, de egyáltalán nem sikerült neki, legalábbis a hangosítás szempontjából egyáltalán nem. Egy nagy vergődés volt, amit a vezérlőben műveltek / művelhettek. A zsűri mikrofonja akadozott, el-elment, majd hangos volt, majd nem volt bekapcsolva, s még a zenészek egy részének a fülhallgatója sem ment. Nem is beszélve a dalok hangzásáról. Gallusz Nikiék Európás szenvedését például újra le is kellett adniuk, olyat bakiztak a hangmérnökök az elején.
Összességében tehát a műsor olyan felemás volt, mint Wolf Kati tavalyi szereplése, vagy ahogy a híres mondás mondja: „kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk”.
Utolsó kommentek